Szentendrei győzelem a nagy hidegben


2009 október 18, vasárnap | Riska Címkék: , , , ,

Szokatlanul hideg októberi hétvégén feszült egymásnak a két bajnokaspiráns Szentendrén. Mindkét csapat veterán kezdődobóit küldte a dombra, egyiküknek sikerült is végigdobnia a mérkőzést. Várkonyi Attila mindössze négy ütése és egy pontot engedett az óbudai támadoknak, egymaga hetet dobott ki közülük, és a mögötte hibátlanul védekező csapatnak köszönhetően teljes meccset dobott. Egy igazi dobópárbajjá vált a mérkőzés, az óbudaiak kínai importja, Xiong Xiabo nyolc játékrészen át felvette a versenyt Várkonyival.

A kilencedikbe 1-1 állással fordultak a csapatok, amikor Xiabo megdobta az első szentendrei ütőjátékost. Jött a csere, érkezett a dombra Zalabai, akitől mindenki azt várta, hogy lehúzza a rolót. Ezúttal sem rajta múlt, a rendkívüli hideg ellenére az Óbuda védelem teljesen leolvadt. A hit-by-pitch után a követekező két ütőjátékos infield hibákból jutott bázisra, Jorge Fernandez kesztűjéből egyes bázison minden dobás kipattant. Eközben még becsúszott egy passed ball is, ezzel a Sleepwalkers magához ragadta a vezetést. Újabb passed ball, majd egy balk után a bázisok már üresek is voltak, a hazai közönség egy 3 pontos rohamot ünnepelhetett, ami végülis biztos ütés nélkül született. A következő három játékost már Zalabai gond nélkül kiejtette.

A kilencedik alját Kalocsai Balázs egy jobb külső pályára küldött ütéssel nyitotta, de az óbudaiak feltámadási reményei hamar elszálltak, mert a következő ütő Goór Norbert 6-4-3 duplajátékba ütött. Várkonyi befejezésül még Goór Csabát tette strike-outra.

A hideg időben a hidegvér döntött a szentendreiek javára a körömrágósra sikeredett meccs finisében. A mai 4-1-es győzelemmel a széria állása 2-0 a Sleepwalkersnek, folytatás vasárnap 11-től az izbégi baseball pályán.

Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.


facebook logo twitter

Kapcsolódó cikkek

Itt lehet hozzászólni !

 
Valid XHTML 1.0 Transitional facebook logo