Mikor játszhat újra Jose Reyes?
2010 március 7, vasárnap | Mérnyei "Pires" Péter Címkék: MLB
Tovább folytatódik Jose Reyes kálváriája. A New York Mets shortstopja azok után, hogy kihagyta a 2009-es szezont pénteken további orvosi vizsgálatok miatt kénytelen volt elhagyni csapata edzőtáborát.
A tervek szerint a St. Louis elleni mérkőzésen tért volna vissza, ám a csapatorvos tanácsára az utolsó pillanatban kimaradt a kezdőből. Az első hírek csak kisebb tesztekről szóltak, de később az Associated Press hírügynökség már komolyabb pajzsmirigy problémákról adott jelentést.
Reyes vissza is utazott New Yorkba, a vizsgálati eredményekre még legalább két napot várni kell, addig is tilos bármilyen fizikai feladatot végeznie.
A Florida elleni találkozón ott volt azonban Kai Gronauer. A Mets Spring Training keretébe meghívott német játékos DH-ként két kísérletből egy ütést hozott össze.
Szombaton igazi örökrangadóra került sor, a chicagói várak csatáját a White Sox nyerte, meglehetősen könnyedén, 15-3-ra. Carlos Quentin a régi időket idézve két hazafutással szórakoztatta a dallamos nevű HoHoKam Parkba kilátogató 12 ezer nézőt.
Az új közönség kedvencnek, Daniel Hudsonnak mindössze 17 dobásra volt szüksége az első két inningben, a harmadikban azonban kapott három pontot. A 22 éves játékos sorsáról a ChiSox menedzsere Ozzie Guillen még nem döntött. Két megoldás között hezitálnak: vagy visszamegy a Triple-A-be kezdőnek, vagy a nagyoknál marad csere dobóként.
A Szeles város csapatainak rivalizálása újabb edzőmérkőzés keretében vasárnap, közép-európai idő szerint 21:00-kor folytatódik.
Spring Training
5. játéknap (szombat)
Houston Astros – Atlanta Braves 3-0
Detroit Tigers – Baltimore Orioles 9-5
Tampa Bay Rays – Boston Red Sox 6-4
Boston Red Sox – Minnesota Twins 9-3
Washington Nationals – New York Mets 14-6
Pittsburgh Pirtates – Philadelphia Phillies 3-3
Florida Marlins – St. Louis Cardinals 6-5
New York Yankees – Toronto Blue Jays 1-9
Oakland Athletics – Los Angeles Angels 4-2
San Francisco Giants – Arizona Diamondbacks 12-6
Chicago Cubs – Chicago White Sox 3-15
Los Angeles Dodgers – Chicago White Sox 4-8
Cleveland Indians – Cincinnati Reds 4-2
Texas Rangers – Kansas City Royals 1-2
San Diego Padres – Seattle Mariners 4-7
Milwaukee Brewers – San Francisco Giants 12-1
Colorado Rockies – Milwaukee Brewers 8-6
4. játéknap (péntek)
Minnesota Twins – Boston Red Sox 0-5
Detroit Tigers – Houston Astros 17-7
St. Louis Cardinals – New York Mets 3-7
Toronto Blue Jays – Philadelphia Phillies 14-9
New York Yankees – Tampa Bay Rays 7-12
Atlanta Braves – Washington Narionals 11-8
New York Mets – Florida Marlins 3-4
Chicago Cubs – Arizona Diamondbacks 8-7
Cincinnati Reds – Cleveland Indians 2-9
Los Angeles Angels – Colorado Rockies 5-7
San Francisco Giants – Colorado Rockies 7-4
Chicago White Sox – Los Angeles Dodgers 3-8
Oakland Athletics – Milwaukee Brewers 7-8
Seattle Mariners – San Diego Padres 3-9
Kansas City Royals – Texas Rangers 4-2
Baltimore Orioles – Pittsburgh Pirates 3-5





