LLJ Kutno 2012A MOBSSz elnöksége március 25-ei ülésén döntött az idei utánpótlás válogatott programok támogatásáról illetve a szövetési kapitányok személyéről. A tavalyi évhez hasonlóan ismét három korosztályban működik majd az utánpótlás válogatott program, Senior (15-16*), Junior (13-14*) és Major (12 és alatti*). A T-ball (9 év alatti) korosztályban továbbra sincs kellő létszámú csapat illetve anyagi és emberi erőforrás a program elindításához.
*megj: az életkorok a LL életkori beosztás szerint értendők, ahol az évforduló nem jan-01 hanem máj-01-re esik

Az állami támogatás tavalyi 50%-os csökkentése következtében sajnálatos módon nem tartható a tavalyi évhez hasonló alacsony szinten a játékoshozzájárulások összege és a program finanszírózhatóságához mindenképpen további külső támogatók bevonása szükséges, mely elsődleges feladat lesz a következő hónapokban. Ezzel kapcsolatos részletese tájékoztatót hamarosan kiküldjük a klubvezetőknek.

Ahogy eddig is a válogatott program célja a játékosok felkészítés, fejlesztése mellett a hazai edzők képzése is, így idén is várjuk a kezdő edzők vagy a későbbiekben edzői pályát fontolgató játékosok jelentkezését segédedzői feladatokra. A segédedzők a szövetségi kapitányok irányítása alatt dolgoznak a válogatókon és az edzőtáborokban valamint közülük kerülnek ki az utazó csapatot kísérő edzők is. Akit érdekel a lehetőség jelentkezzen email-en Terry Lingenhoel utánpótlás koordinátornál. A jelentkezésnél adjátok meg, hogy melyik korcsoporttal kívántok elsősorban dolgozni illetve mely eseményeken tudtok részt venni (táborok esetén lehet jönni 1-2 napra is természetesen).

A jobb kommunikáció és a szövetségi kapitányok tehermentesítése miatt idén is keresünk csapatmendzsereket. Erre a szerepkörre elsősorban szülők vagy sportmenedzseri tanulmányokat végző diákok jelentkezését várjuk, a diákoknak igény esetén gyakorlati igazolást is tudunk adni az elvégzett munka után. De természetesen más érdeklődőt sem fogunk visszautasítani. A csapatmenedzser feladatai a szövetségi honlaphoz anyagok készítése a különböző eseményekről, eredmények, utazó keretek közlése, fotó- és lehetőségekhez mérten videódokumentáció, kapcsolattartás a játékosokkal, szülőkkel és a MOBSSz főtitkárral, találkozók, utazások szervezése, csapatdokumentációk előkészítése és átadása a szövetség illetve a szövetésgi kapitány felé. A munkakör betöltése önkéntes szerződéssel történik, és igény esetén költségtérítés a szerződés megkötése előtt megbeszélés tárgyát képzi. Lehetőség van részfeladatokat vállalására is, akit érdekel ez a munka jelentkezzen Radácsi András főtitkárnál az info@baseball.hu címen.

A tovább-ra kattintva olvasható a részletes program dátumokkal. A próbajátékra történő jelentkezéssel kapcsolatos információkat e hét vasárnapig a klubvezetők és edzők kézhez kapják, a további tájékoztatásért elsősorban hozzájuk kell fordulni, de természetesen mind Terry Lingenhoel mind Radácsi András kereshető kérdésekkel e-mail-en vagy telefonon.

A két fiatalabb korosztályprogramja válogatóval kezdődik, miután egy bővebb kerettel vonulnak edzőtáborba a csapatok. Az edzőtábor végén következik az első keretszűkítés és ez a csapat fog egy felhozó tornára utazni vagy egy újabb edzőtábor keretében felhozó meccseket játszani. Létszámtól függően egy végső keretszűkítés után alakul majd ki a LL európai regionális döntőkre utazó csapatok kerete. A Senior programban csak egy edzőtábor lesz, de az hosszabb mint a fiatalabb korcsoportokban és ennek keretében felhozó meccsekre is sor kerül majd.

LL Major Válogatott Program / szöv.kapitány: Bánkuti Mihály (Debrecen)

2013.05.20. Válogató Szentendre
2013.06.16-20. Edzőtábor (bővített keret) Debrecen
2013.06.26-07.02. Felhozó torna/tábor Hluboka, Csehország
2013.07.11-21. Little League Torna Kutno, Lengyelország

LL Junior Válogatott Program / szöv.kapitány: Terry Lingenhoel (Érd)

2013.05.20 Válogató Érd
2013.06.15-18. Edzőtábor (bővített keret) Érd
2013.06.22-25. Felhozó torna/tábor Érd
2013.07.01-09. Little League Torna Kutno, Lengyelország

LL Senior Válogatott Program / szöv.kapitány: Duncan Johnson (MAFC)

2013.05.19 Válogató Szentendre
2013.06.27-07.03. Edzőtábor (bővített keret) Érd
2013.07.07-07.14. Little League Torna Novara, Olaszország

A Senior csapatnak a válogató és edzőtábor közötti időszakban edzőmeccsek szervezés alatt!

A felnőtt, U21 és U18 baseball és softball programokat is hamarosan közzétesszük.