slepwalkers_logo Szezonnyitó sorozatunk következő részében a magyar baseball legsikeresebb csapata, a 8-szoros bajnok Szentendre Sleepwalkers egyik vezéregyéniségét, Simonyi Dénest kérdeztük. Az interjú a Kupa-selejtező hétvége után készült, így már az első mérkőzések tapasztalatait is volt alkalmunk elemezni.

baseball.hu: Három év bajnoki győzelmi sorozat után tavaly 2. lett a csapat. Mi lehetett a fő ok? Jóllakott a Szentendre?

Simonyi Dénes: Erről szó sincs! A fiatal és a tapasztaltabb korosztály egyelőre nem nőtt össze és emiatt nem sikerülhetett a 4. győzelem. Ez az idei évben – legalábbis egyelőre – javulni látszik. Abban bízunk, hogy a fiatal dobóink megerősödtek a télen és idén újra győzelemre visznek minket.

baseball.hu: Sok hazai csapathoz hasonlóan nálatok is az látszik, hogy a most 25-30 év körüli korosztály szinte teljesen hiányzik a csapatból. Az alapemberek sokat már 35 fölöttiek, mellettük 18-20 éves fiatalok játszanak. Hosszú távú utánpótlás-nevelés folyik, de a következő pár évben képes lesz-e fenntartani a csapat a színvonalat?

S.D.: Az igaz, hogy ebből a korosztályból kevés játékosunk van, de hogy teljesen hiányzik, az ránk talán a legkevésbé jellemző. A kezdő csapatunkból hárman, Goór Csaba, Kondás Márk, és én is ebbe a korosztályba tartozunk, egyelőre nem aggódom a csapat rövidtávú jövője miatt sem. A 16-20 éves korosztályban pedig jó néhány olyan játékosunk van, akik játékerőben nincsenek elmaradva a 30 felettiekhez képest, de tapasztalatban még igen.

baseball.hu: Sok szó esik arról manapság, hogy a fiatalok külföldön keresik a boldogulást, úgy látszik, ez a baseballra is hatással van. A Sleepwalkersből Gyurcsek Péter Svédországban, Kovács Gergő Dél-Amerikában, a 2012-es év játékosa, Szabó Tamás Németországban próbált szerencsét. Ráadásul mindhárman dobójátékosok. Van remény a visszatérésükre?

S.D.: Ne is mond. Ha a sor folytatódik Goór Csabi és Takács Laci is lelépnek – Ausztráliában és Afrikában úgysincs még dobónk. De komolyabbra fordítva a szót: a közeljövőben nem látom valószínűnek a visszatérésüket. Peti nagyszerű helyen van, Geri élvezi az életet, Tomi pedig a jobb jövő reményében ment ki.

baseball.hu: Úgy látszik, szerencsére mindig feltűnik új, 20 év alatti kezdő dobó. Takács László elég meggyőző volt a múlt heti Kupa selejtezőben, mellette a balkezes Csalló Andrásra is egyre komolyabb szerep hárul. Hogyan viselik a nyomást, miben kell még leginkább fejlődniük?

S.D.: Laci és Andris már a tavalyi szezonban is komoly szerepet vállaltak a dombon. Szerintem leginkább abban kell fejlődniük, hogy megértsék, ők pitcherek nem throwerek. Átlássák, miről is szól pontosan a dobás: nem kell mindig 100%-al odatenni a labdát és nem egyedül vannak a pályán, mögöttük van a védelem.

baseball.hu: Már ha mögöttük van… Az Érd elleni előszezon-meccs szinte csak a védelmi hibákról szólt. A Kupára azért sikerült ezen javítani. Ilyen hullámzó teljesítmény várható a Sleepwalkerstől?

sleepwalkers_2012

A Szentendre Sleepwalkers 2012-es bajnokcsapata

S.D.: Igaz, hogy korábban is sokszor elég rapszodikusan játszottunk: előfordult, hogy egyik héten megvertük a Zágrábot az Interligában, két héttel később kikaptunk a kupában egy NB2es csapattól. De ez legtöbbször a dobó ritmusán múlik szerintem. A védelmünk alapvetően jó, ahogy azt a Kupában a Jánossomorja ellen is mutattuk, ahol 1 hibával játszottuk végig a meccset.

baseball.hu: Az érdi meccsből tehát nem kell komoly következtetéseket levonni…

S.D.: Annyit feltétlenül, hogy az Érddel már számolni kell, idén is meglephetik az első 3 csapatot. De tegyük hozzá, hogy számunkra a szezon első meccse volt, először játszottunk nagypályán a tornatermi edzések után.

baseball.hu: A Kupa selejtezőt már sikerrel vettétek: szombaton a vártnál simább győzelem lett a vége a Jánosomorja Rascals ellen, másnap a továbbjutás szempontjából már tét nélküli presztízs-meccsen az Óbuda Warriorst győztétek le. Ez mindenképp jó előjel a szezonra. Mivel voltál elégedett, és mi az, ahol javulni kell még?

S.D.: A Jánossomorja elleni meccs nem nevezhető simának. Egészen a 7. inningig nagyon szoros volt, aztán a dobóikkal eltaktikázták magukat és a végeredmény így már simának tűnt.

Az Óbuda elleni meccs pedig egy slugfest lett. Itt kiemelném, hogy 9-1-es óbudai vezetésről sikerült felállnunk az addig az új pályán veretlen hazaiak ellen.

Ütésben nagyon erősnek érzem a csapatot. Nem látok lyukat az ütősorunkban. Ebben nagy érdeme van a téli edzőközpontunknak ahol egész télen rendes labdával, ütőketrecben üthettünk.

Védekezésben a második meccsen voltak megingásaink, úgyhogy abban mindenképp szükséges még javulnunk. Amivel elégedetlen voltam még, az a dobóink strike-ball aránya. Rengeteg sétát dobtunk, ami felesleges pontokhoz vezetett. Sok esetben az ütősorok alját ahelyett, hogy ütésre kényszerítenénk, kisétáltatjuk, és így megterítünk a jobb ütők számára.

baseball.hu: A téli edzőközpontról mondanál pár szót? Mi volt ez, hogyan hoztátok össze?

S.D.: Az ötlet már régóta érlelődött a fejekben. Fél évet elvesztünk az edzésünkből minden télen azzal, hogy heti egyszer egy tornateremben papírlabdát ütögetünk és gumilabdával dobálunk. Közben sokat lehet arról hallani, hogy raktárépületek üresen állnak. Mi a kettőt összeraktuk, és nagy kutatásba kezdtünk, hogy Budapesten hol lehetne olcsón ilyen épületet bérelni. Ehhez kerestünk partnereket, de sajnos a budapesti csapatok közül csak az Astros állt össze velünk. Pedig ha kiszámolnák a csapatok, hogy terembérletre mennyit költenek és ezzel szemben egy ilyen csarnok bérlésével milyen előnyök járnak (0-24 óra elérhető, rendes labda, hálók stb.) – no-brainer a döntés.

Szóval néhány ember kemény munkája volt benne, de szerintem a tél során 60-80 játékos biztos megfordult itt a válogatottakat is beleértve.

baseball.hu: A csapat életében látványos kiugrás volt a 2011-es szezon, amikor Anthony Bennett vezérletével szinte minden címet megnyertetek, az Interliga Final Four is csak egy rossz hétvégén csúszott el. 2012-ben egy japán edzővel próbálkoztatok, aki azonban csak egy hónapot töltött Szentendrén. Azóta úgy tűnik, a külföldi edzők korszaka lezárult… Hogyan tovább?

S.D.: Ezt inkább ideiglenesnek nevezném. Jelenleg nincs külföldi edzőnk, mert a klub nem áll úgy anyagilag, és játékos keretünk sem annyira bő, hogy eltartsunk egy edzőt önmagunkban. Ehhez legalább 40-50 játékos kell, és a helyi önkormányzat részéről is komolyabb támogatás, amiért már 20 éve küzdünk. Emellett ha a 30 feletti korosztály végleg abbahagyja a játékot, szerintem közülük többen is szívesen edzősködnének, ahogy azt a junior korosztályokban már ma is teszik. Keressük a lehetőséget egy nagyobb létszámú egyesület felépítésére, hogy ismét reményünk legyen profi edzőt alkalmazni, és ki is tudjuk használni a szolgálatait.

baseball.hu: Jó építkezést kívánunk nektek, köszönöm a beszélgetést!