Már a tavalyi esztendőben is esélyes volt a csapat a végső győzelemre, de akkor a legjobb négy közé kerülve végül bronzéremmel tértek haza a fiatalok. Mindezek fényében idén az egyértelmű célkitűzés a bajnoki cím volt. Ennek megfelelően készült mindenki a mérkőzésekre, és a sikeres Eb szereplés élményeiből, valamint az arra való felkészülés tapasztalataiból is táplálkozva jó állapotban és kiváló hangulatban érkeztek meg a Final Four helyszínére. A Freudenau-ban megrendezett négyes döntőben egyébként a mieink elsőként biztosították helyüket a csapat dobóinak alapszakaszban mutatott minőségi fölénye és a beütött pontok jó arányának hála.

Az elődöntőben a Traiskirchen Grasshopperssel került össze a Jánossomorja Rascals-Óbuda Gladiátors egyesített legénysége. A mieinknek kockázatot kellett vállalniuk, mert Fekete Jankát és Morua Martint dobóként a döntőre tartogattuk. Így Morua Márkóval kezdtünk, aki kiváló dobó teljesítményt nyújtott (4 inning kapott pont nélkül), majd Fehér Kornél hozta a tőle elvárt eredményt. Végül szoros csatában Fekete Dávid egy szép hit-tel a döntöbe ütött minket (6-5). A másik ágon a Wiener Naustadt Ducks és a Vienna Wanderers mérte össze erejét, a csatából pedig előbbi került ki győztesen.

| | | Next → |