Sportágválasztó 2010 május
2010 május 13, csütörtök | Riska Címkék: MOBSSz, serdülő
Gyere el! Próbáld ki!
Baseball és Softball a Nagy Sportágválasztón!
A 2010. május 14-15-én immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nagy Sportágválasztó ismét szélesre tárt kapukkal várja a sport szerelmeseit, és persze azokat is, akik még nem estek szerelembe!
Helyszín: Merkapt Maraton Sportközpont, 1106 Budapest, Maglódi út 12/A
A rendezvény pénteki napján elsősorban az előre bejelentkezett óvodás, iskolás csoportokat várják a szervezők, de pénteken 14 órától és szombaton egész nap (9 és 17 óra között) a családoké, a nagyközönségé a terep.
A Merkapt Maraton Team SE által életre hívott non-profit, civil kezdeményezés célja, hogy rendszeresen lehetőséget adjon a gyermekek, de akár a felnőttek számára is, hogy a sport közelébe kerülhessenek, és a gyakorlatban ismerhessék meg az egyes sportágak lényegét. A budapesti rendezvény egy helyszínen több mint 80 sportág számára ad bemutatkozási lehetőséget, és ami a lényeg: a látogatók mindegyikbe „belekóstolhatnak”, kipróbálhatják a sportágakat, s mindezt díjmentesen, edzői felügyelet mellett tehetik meg, rögtön felvilágosítást kapva, hogy hol gyakorolhatják az adott mozgásformát.
Nem akármilyen lehetőség ez a közönség számára, hiszen a fedett pályás „küzdőarénában” a birkózószőnyeg és box-ring várja a látogatókat, a plasztik pályán a korcsolyasportokkal ismerkedhetnek meg, de a floorball pályán vagy a kiépített mini-squash pályán is próbára tehetik magukat. A sporttobzódás persze itt nem ér végett, hiszen érdekes labdáktól, mint például a lábtoll-labda, a baseball/softball, a golf, vagy a gyorstollaslabda, a klasszikusabban gömbölyödőbbig, mint a tenisz, kosárlabda, (akrobatikus is!), labdarúgás (freestyle is!), strandkézilabda, röplabda és a labdát érdekesebben felhasználókig, mint például a korfball, lacrosse sportág is, mind megtalálható és kipróbálható. És itt még mindig nincs vége a sornak, hiszen a sípálya mellett két kajak-kenu medence várja a lapátolni vágyókat – kajak-kenu sportok, rafting, evezés –, de itt kap helyett a vitorlázás is. Remélhetőleg elég meleg lesz ahhoz, hogy a vállalkozóbb kedvűek az úszás, a vízilabda és a szinkronúszás sportágaknál vízbe is merülhessenek.
És akkor még szót sem ejtettünk a küzdősportok izgalmasabbnál, izgalmasabb válfajairól, a birkózásról, a karate-ról, a judo, kendo, kung-fu sportágakról vagy éppen a különleges nevű canne de combat-ról, vagy savate-ról. Persze nem hiányozhatott az atlétika, a tájfutás, triatlon, a sakk, az íjászat, a sportlövészet, a lovaglás vagy a tornasportok sem, a táncsport és a fitness helyszínén ritmusra „tombolhat” a közönség…, de újdonságként most a siklóernyő, a tamburello, a hosszúkard vívás, a baranta, a cheerleading, a diszkgolf és a tereplövészet sportágakkal is megismerkedhetünk. Szóval egy igazi „sportkalandpark” várja a látogatókat.
A több mint 80 sportág közül mindenki kiválaszthatja a korának, nemének, testfelépítésének, vagy akár pénztárcájának leginkább megfelelőt.
A Budapesti Nagy Sportágválasztó két napján közel 40 élsportoló, olimpikon is megjelenik, többségükkel az együttsportolásra is lehetőség nyílik, mely életre szóló élményt jelenthet a látogatóknak.
Néhány élsportoló, olimpikon, aki biztosan jelen lesz: Csabai Edvin, Csollány Szilveszter, Dzsudzsák Balázs, Gergely István, Marosi Ádám, Pulai Imre, Sebestyén Júlia, Vass Dóra…és még sokan mások!
További információ: www.sportagvalaszto.hu





Hódmezővásárhelyen 2010.május 28-29. én lesz az első hódmezővásárhelyí Nagy Sportágválasztó -A Sport Napjai -nevű rendezvény.Emelné a szinvonalat ha a Beseball Szövetség is megjelenne a rendezvényen.
Hiányolom a helyszini közvetitést.
Mi kint voltunk és nagyon élveztük az egész rendezvényt. A fiamnak meg kedvet hozott a baseballhoz.
jól hangzik, reméljük viszontlátjuk hamarosan a pályán a srácot!