Hazatérés győzelem nélkül


2010 július 25, vasárnap | Riska Címkék: ,

Nem sikerült borítani a papírformát a cseh csapatok ellen és végül győzelem nélkül zárta a felkészülési tornát a junior válogatott.

A második napon a délelőtti ellenfél, a Skokani Olomouc tűnt verhetőnek, ebben a felfogásban készült csapatunk a meccsre. Vezetést is szerezett válogatottunk az első inningben, három ponttal iratkoztunk fel a táblára. A nagy akarásnak azonban nyögés lett a vége az inning aljában egyenlített az Olomouc, igazából ütés nélkül. Elhibázott pickoff kísérletek, séták, vad dobás és elúszott az előny. Innentől kezdve már csak az ellenfél szerezett pontot, így alakult ki a 8-3-as végeredmény.
Aznap délután következett a rettegett Bohémiai Regionális Válogatott. A mieink felszívták magukat és a Schröder Bálint (Freising Grizzlies) valamint Deák Tamás (Érd) kiváló dobóteljesítményének köszönhetően az utolsó játékrészbe 2-3-as eredménnyel fordult a csapat. Sajnos ekkor külső védelmünk nem állt a helyzet magaslatán és egy ütés két védőjátékos között gurult át, meg sem állt a kerítésig, az ütőjátékos pedig a hazai bázisig futott, inside the park homerun-t ért el. Futók is voltak a pályán, valamint még egy pont becsúszott a vége így 7-2 lett sajnos.
„Mentálisan kell felnőni a feladathoz” nyilatkozta Ingo Gottwald szövetségi kapitány. „Sajnos nem sikerül végig a szükséges szinten tartani a koncentrációt és egy-egy hiba a nemzetközi mezőnyben már végzetes. A játékosoknak azt kell megérteni, hogy itt nem fog érvényesülni hazai meccsek megszokott „majd ők is hibáznak” elv. Hibátlan játékot kell hozni, főleg egy ilyen tornán, ahol az időlimit miatt kevesebb a lehetőség hátrányból visszajönni. Jó jel, hogy a tavalyi tornához képest azonban erősebb mezőnyben jobb eredményeket ért el a csapat, jó úton haladunk. Ezt a többi csapat edzőjétől érkezett visszajelzések is megerősítették, dícsérték a játékosaim fegyelmezettségét és lelkesedését is.”

A harmadik nap programja teljesen felborult a csütörtök éjszakai felhőszakadás miatt. Sajnos a későbbre tett meccs miatt már csak kilenc játékos állt Ingo Gottwald rendelkezésére, mert a Németországból érkezőknek kezdés előtt indulni kellett, hogy elérjék a vonatcsatlakozást. A korlátozott lehetőségek és a a labda helyett talán már a hazaútra figyelő belső védelem nem a legjobb kombináció a Technika Brno junoirjai ellen, így hiába teljesítettek jól dobóink a sok hiba miatt fájdalmas 14-3 arányú vereség lett a vége. „Nem sikerült jól a befejezés, de a torna segített abban, hogy fejemben már összeálljon a kezdőcsapat az EB-re és dobóinkat is jól fel tudtuk mérni akció közben. Sajnos több játékosom sem tudott itt lenni, akikre az EB-n kezdőként számítok… nehéz összehozni a srácokat a nyári szünetben, remélem ez pozitív irányba fog változni a következő években. Szükséges a közös munka ahhoz, hogy jól szereplő csapatokat építsünk.”

A juniorokra most pár nap szünet vár, majd jövő vasárnap a következik az idei utolsó állomás: Junior EB selejtező, Trnava, Szlovákia. Hajrá Magyarok!

Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.


facebook logo twitter

Kapcsolódó cikkek

Itt lehet hozzászólni !

 
Valid XHTML 1.0 Transitional facebook logo