‘bajnokság’ címkével ellátott bejegyzések

Vad végjáték keleten, nyugalom nyugaton

10:59

A keleti csoportban a keresztbejátszás előtt nem várt csata alakult ki az első helyért. Két héttel ezelőtt még a Debrecen érezhette magát nyeregben, ám a múlt heti hazai vereségük a Jászberény ellen teljesen nyílttá tette a küzdelemet.

A Tigers 4-4-es mérleggel fejezte be a csoportkört. A Jászberény (3-4) és az Astros (4-3) pedig ma 11:00-tól az Óbudai Baseball pályán játssza egymás ellen az utolsó mérkőzést, így vendéggyőzelem esetén akár hármas holtverseny is kialakulhat. Ez esetben a versenykiírás alapján a Liga fogja meghatározni a végső sorrendet.

Ezzel szemben nyugaton már végleges a sorrend. Az Érd Aeros veretlenül nyerte a csoportot. A Sopron egy ki nem állás miatt utolsó helyre csúszott vissza, így második helyen a Szentendre zárt. A Sopron és Szentendre csapatok egymés elleni meccsei közül három még nem került lejátszásra, mindkét csapat jelezte a Liga felé, hogy a jelenlegi sorrendet elfogadva indulnak a keresztbejátszásra a keleti csoporttal. A mérkőzéseket azonban a Liga határozata alapján augusztus 31-ig pótolni kell, mert a rájátszásba kerüléshez a teljes alapszakasz mérleget veszi figyelembe a Liga.

Alakul az alapszakasz menetrend

23:15

Elkészült az Interliga menetrend, jelenleg a szlovák fél megerősítésére várunk. Így várhatóan jövő héten már a hazai alapszakasz mérkőzések beosztása is megtörténik az összes osztályban. Elöljáróban annyit már közölt a LIGA, hogy az Interliga szezon április 03-án, az összes többi osztályban pedig egy héttel később kezdődik a bajnoki szezon.

És ne feledjük,  két hét múlva már MK selejtező! Tényleg itt a tavasz! Játék!

he7edik

09:38

Óbuda – Szentendre: 3-3

Következik a mindent eldöntő hetedik mérkőzés

Ma délután lezajlott a döntő sorozat hatodik mérkőzése. Az Óbuda Brick Factory csapatának sikerült az egyenlítés, 8-5 arányban nyerték a szombati derbit. A sorozat állása 3-3, következhet tehát minden baseballrajongó álma – a hetedik, végső összecsapás.

Az óbudai Zalabai Zsolt kiváló formában dobta végig a mai mérkőzést, és bár 5 pontot szerzett a Sleepwalkers, ezek többsége az óbudai védelem hibáit kihasználva kerülhetett fel a táblára.
Az Óbuda már a mérkőzés legelején magához ragadta a vezetést, és a negyedik játékrészben – további 5 pontot szerezve – ütőik 6 pontosra duzzasztották a téglagyáriak előnyét. A Szentendre dobót cserélt, Gyurcsek Pétert Várkonyi Attila váltott a dombon. Az ötödik inningig nem változott az eredmény, ám a hatodik játékrészben a Sleepwalkers ütői megtáltosodtak, és néhány védőjátékos hibáját is kihasználva 5 pontot szereztek egyhuzamban.
Nem sikerült azonban az egyenlítés, és az Óbuda nyolcadik inningben megszerzett további két pontját követően kialakult a mai meccs végeredménye: 8-5 az Óbuda Brick Factory javára.

Vasárnap 11.00 órától tehát hetedszer is összecsap a két együttes.
A helyszín továbbra is Szentendre, az izbégi baseball pálya.
Izgalmak a tetőfokon!

Holnap bajnokot avatunk!!!

Szentendrei győzelem a nagy hidegben

17:38

Szokatlanul hideg októberi hétvégén feszült egymásnak a két bajnokaspiráns Szentendrén. Mindkét csapat veterán kezdődobóit küldte a dombra, egyiküknek sikerült is végigdobnia a mérkőzést. Várkonyi Attila mindössze négy ütése és egy pontot engedett az óbudai támadoknak, egymaga hetet dobott ki közülük, és a mögötte hibátlanul védekező csapatnak köszönhetően teljes meccset dobott. Egy igazi dobópárbajjá vált a mérkőzés, az óbudaiak kínai importja, Xiong Xiabo nyolc játékrészen át felvette a versenyt Várkonyival.

A kilencedikbe 1-1 állással fordultak a csapatok, amikor Xiabo megdobta az első szentendrei ütőjátékost. Jött a csere, érkezett a dombra Zalabai, akitől mindenki azt várta, hogy lehúzza a rolót. Ezúttal sem rajta múlt, a rendkívüli hideg ellenére az Óbuda védelem teljesen leolvadt. A hit-by-pitch után a követekező két ütőjátékos infield hibákból jutott bázisra, Jorge Fernandez kesztűjéből egyes bázison minden dobás kipattant. Eközben még becsúszott egy passed ball is, ezzel a Sleepwalkers magához ragadta a vezetést. Újabb passed ball, majd egy balk után a bázisok már üresek is voltak, a hazai közönség egy 3 pontos rohamot ünnepelhetett, ami végülis biztos ütés nélkül született. A következő három játékost már Zalabai gond nélkül kiejtette.

A kilencedik alját Kalocsai Balázs egy jobb külső pályára küldött ütéssel nyitotta, de az óbudaiak feltámadási reményei hamar elszálltak, mert a következő ütő Goór Norbert 6-4-3 duplajátékba ütött. Várkonyi befejezésül még Goór Csabát tette strike-outra.

A hideg időben a hidegvér döntött a szentendreiek javára a körömrágósra sikeredett meccs finisében. A mai 4-1-es győzelemmel a széria állása 2-0 a Sleepwalkersnek, folytatás vasárnap 11-től az izbégi baseball pályán.

Második meccs halasztva

18:07

eső

13:30
Az eső ugyan elállt, ám a pályát nem sikerült megfelelő állapotba hozni, a mai mérkőzést Kiss-Jakab József játékvezető pálya alkalmatlanság miatt törölte.
Folytatás következik október 17-én, szombaton 13:00-tól.

10:30
A mai mérkőzés kezdése eső miatt csúszik. A pályán jelenleg dolgoznak, hogy játszhatóvá tegyék. Bízunk az előrejelzésekben, hogy az esőzóna dél körül átvonul Budapest felett, így a mai meccs tervezett új kezdési időpontja 13:30.

Bajnoki rajt

10:25

Zalabai dobÖrökrangadóval rajtolt el a 2009-es baseball szezon, április 4-én az Óbuda Brick Factory vendége a Szentendre Sleepwalkers csapata volt. Bár mindenki szezon eleji formát várt a csapatok rácáfoltak erre és egy végig izgalmas, kiélezett mérkőzést produkáltak a kilátogató nézők nagy örömére. Igazi dobócsatát hozott a mérkőzés, Nikolics György szentendrei oldalról, míg Zalabai Zsolt óbudai oldalról sokkolta az ellene felálló ütőket dobásaival. Ennek köszönhetően a szép ütések szerelmesei most nem örülhettek, ellenben akik a strike out-okért rajonganak joggal dörzsölték tenyerüket. Összesen 27 játékos lett három jó dobódobás áldozata, ebből Zalabai 15-öt, Nikolics 12-t mondhatott magáénak.

Támadásban a Sleepwalkers játékosok közül szintén kiemelhetjük Nikolicsot, aki három próbálkozásból kétszer is találatot ért el, az egyikből két bázist is tudott futni. A téglagyáriak legjobb ütője Lupták Péter volt, aki szintén két találatot jegyzett.

A mérkőzést végül a hazai csapat nyerte meg egy a 9. játékrészben szerzett ponttal.

Óbuda Brick Factory – Szentendre Sleepwalkers 2:1

A forduló másik mérkőzésén a Jánossomorja Rascals fogadta a Nagykanizsa Ants csapatát. A téli játékos mozgások miatt itt meglepetés is előfordulhatott volna, hiszen az Ants dobójátékosainak száma jelentősen megcsappant. Nagy Gábor visszatért nevelő klubjába a Sopron Westwindbe, míg Daróczi János jelenleg a német bajnokság ütőjátékosainak életét keseríti. A meglepetés azonban elmaradt, hiszen a nagy visszatérő Darabos Gábor bizonyította, hogy még mindig képes magas szintű teljesítményre. A Rascals dobásban a fiataljaira épített, kezdő dobójuk Radványi Tamás keze azonban megingott, így viszonylag gyorsan le is kellett cserélni. a helyére beálló Felsőváry Gergő már jobban teljesített, ám a Hangyák támadósorát ő is csak ideig-óráig tudta feltartóztatni.

Jánossomorja Rascals – Nagykanizsa Ants 9:13

 
Valid XHTML 1.0 Transitional facebook logo