Felhívás a Tagszervezetek részére

Tisztelt Tagszervezetek!
Dr. Tordai Nándor, a Magyar Országos Baseball és Softball Szövetség elnökeként az alábbiakról tájékoztatom a Tisztelt Tagszervezeteket:
Ismeretes, hogy 10 tagszervezet augusztus 9. napján kelt, Dr. Makó Gábor által megküldött levélben a bajnokságtól való visszalépését jelentette be mind baseball, mind softball sportágakban. A visszalépés oka az, hogy álláspontjuk szerint az elnök és az elnökség illegitim, amelynek azóta egyéb, jogi szempontból alaptalan közleményben is hangot adtak. Jelen közleményemben nem a megküldött nyilatkozatot kívánom minősíteni, azzal kapcsolatos hivatalos álláspontot már kifejtettem.
Túl azon, hogy a MOBSSZ elnökeként, a teljes elnökség nevében továbbra is, a Szakszövetség és a sportegyesületek eredményes működése érdekében konstruktív párbeszédre hívom és együttműködésre kérem a Tisztelt Tagszervezeteket, sajnos az elmúlt időszak tükrében az alábbiakra kell felhívnom az egyesületek figyelmét:
A 2024. évi versenykiírás alapján a mérkőzésre ki nem állás esetén 9-0 végeredményt kell megállapítani, és 25.000,- Ft-os büntetést kell az érintett csapattal szemben kiszabni. A rájátszásban minden büntetés kétszeresére emelkedik. Abban az esetben pedig, amikor egy csapat három alkalommal nem tud vagy nem akar kiállni, az a versenyből történő azonnali kizárással jár.
Mindez valószínűleg nem tűnik az érintett csapatok számára súlyos szankciónak, ugyanakkor az Alapszabály 9. §-ának rendelkezése szerint a tagsági viszony megszűnése, kizárás útján, írásbeli felszólítás ellenére nem teljesített kötelezettség miatt következhet be. Az Alapszabály 11. §-a kötelezi a tagokat az Szakszövetség által megalkotott szabályzatok, így a versenyszabályzat betartására is.
Az MOBSSZ versenyszabályzatának 3. §-a szerint, minden tag sportszervezet csak akkor nevezhet a versenyekre (bajnokság, kupa, torna, stb.), ha maradéktalanul megfelel a következő feltételnek:
- Ismeri és vállalja a MOBSSZ szabályzatainak betartását;
A Versenyszabályzat egyértelműen kimondja, hogy a nevezési feltételeknek a verseny teljes időtartama alatt meg kell felelni. Amennyiben bármely feltétel teljesítése megszűnik, a MOBSSZ jogosult kötelezni a tagegyesületet a visszalépésre, vagy akár ki is zárhatja azt a versenyből.
Mindemellett a MOBSSZ fegyelmi szabályzata alapján, ha egy sportszervezet tiltakozásul elhagyja a pályát, megtagadja a mérkőzés folytatását, vagy a hivatalos kezdési időpontban a játékvezető felhívására sem hajlandó a mérkőzés megkezdésére, az fegyelmi vétségnek minősül, amelynek következményeként nemcsak a sportszervezet, hanem annak vezetője (sportszakember) is felelősségre vonható.
Amennyiben valamely tagszervezet nem fogadja el a Szakszövetség valamely határozatát, azt bíróság előtt megtámadhatja, tehát a jogszerű utat választva élhet olyan eszközökkel, amelyek egyébként nem befolyásolják hátrányosan a Szakszövetség működését. Ugyanakkor kizárólag az a körülmény, hogy egyes tagok valamely határozattal nem értenek egyet, nem eredményezheti fegyelmi vétség elkövetését illetve a versenyszabályzat és a versenykiírás rendelkezéseinek a szándékos megszegését. Nevezhető mindez bojkottnak, amelynek végső soron a sportoló egyesületi tagok érezhetik hátrányos következményeit a tagegyesületek, illetve az egyesületi vezetők szabályszegő magatartása miatt.
Itt hangsúlyozom tehát, hogy amennyiben amennyiben ezen súlyos szabályszegő magatartás folytatódik, minden elmaradt mérkőzés után fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezem a szabályzat 3.§-ának f) illetve k) pontja alapján. A fegyelmi szabályzat 6. § (2) bekezdés d) pontja szándékos ki nem állás esetén pénzbüntetés alkalmazását helyezi kilátásba, amelynek mértéke jelen helyzet súlyosságára való tekintettel 100.000,- Ft nagyságrendben határozható meg.
Mindezek mellett bejelentem, hogy a 2024. évi versenykiírásban szereplő és mindezidáig a mérkőzésre kiírt csapatok ki nem állása miatt vizsgálat és fegyelmi eljárás lefolytatását kezdeményezem a Budapest Red Wolves Baseball és Softball Club, az Érd Baseball és Softball Club, a Szentendre Sleepwalkers Baseball SE valamint a Debrecen Tigers Baseball & Softball Club tagegyesületekkel szemben.
Mindezek mellett tájékoztatom a Tisztelt Tagszervezeteket, hogy azon csapatoknak, amelyeknek 2024. szeptember 7. napra a Szakszövetség versenyrendszerében kitűzött mérkőzése van, az ugyanezen napra a Debrecen Tigers Baseball & Softball Club által meghirdetett „All Star Day” rendezvényen való részvételéhez a Szakszövetség nem járul hozzá.
Fentiekre figyelemmel továbbra is kérem a Tisztelt Tagszervezeteket, egyesületi vezetőket, hogy tartózkodjanak a Szakszövetség szabályzataiban foglaltak szándékos, különösen kollektív megsértésétől. Egyben felhívom a Tisztelt Tagszervezetek figyelmét arra, hogy továbbra is az együttműködést, a párbeszédet szorgalmazom az egyik tag érdekét sem szolgáló, és a Szakszövetség működését romboló magatartás helyett.
Budapest, 2024. 09. 04.
Tisztelettel

Dr. Tordai Nándor
Elnök
Magyar Országos Baseball
és Softball Szövetség

« Vissza az előző oldalra